udv-hsz hsz-csik
2017-05-22

Min: 14
Max: 17
Min: 6
Max: 8

Homoródújfalu

Homoródújfalu (románul Satu Nou) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag Homoródoklándhoz tartozik.

Homoródújfalu a Hargita-hegység lábainál, a Kis-Homoród völgyének alsó részén, az egykori Szászföld és a Székelyföld határán helyezkedik el, mint a megye legdélebben fekvő települése.

Homoródújfalu a kezdetektől fogva viszonylag kisméretű falu volt és így kevés lakóssal rendelkezett; ezen lakosság mindig is székelyekből állott, akik a reformáció óta döntő többségükben (99%) Dávid Ferenc követői, tehát unitárius vallásúak.

Az utóbbi évtizedekben a lakosság egyre jelentősebb részét teszik ki a falu szélein élő és a helyiek által cigányoknak nevezett romák, akik teljesen magyarnak és unitáriusnak vallják magukat, ezért a hivatalos kimutatásokban külön népcsoportként, etnikumként nem jelennek meg.

1481-ben Wijfalw néven említik. A Székelyföld és Szászföld határán fekvő falu 1481-ben épített középkori templomát 1798 és 1801 között teljesen átépítették. A kőkerítést 1827-ben építették a régi kőkerítés köveit is felhasználva. 1910-ben 401 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Homoródi járásához tartozott. 1992-ben 299 lakosa 1 román kivételével mind magyar volt.

Homoródújfalu környéke az előkerült régészeti leletek szerint már a legrégibb időkben lakott volt. A legelső településnyomok az Oláh-patak folyása mentén létezhettek, valamint a környező hegyekre épített várak környékén, azok mellett és védelmében. Ezek az ősi várak – ma már csak a romjaik – a régi határvonal, a gyepű mentén helyezkednek el, melyeket a szomszédos várakkal (például a bágyi vár vagy a kissé távolabbi Bálványos-vár) a Kakasborozdának, Ördögborozdának nevezett töltésvonal köti össze. A legismertebbek és a mai napig felismerhetők a Hagymás-vár, a Kustaly-vár és a délen, a Rika-patak völgyében fekvő Attila-vár. A néphagyomány szerint az Attila-vár tövében, a Rika-patak mellett, egy hatalmas, ma is létező kőtömb alatt van eltemetve Réka királynő, a hun király, Attila felesége. Ugyancsak a Rika-patak völgyében haladt át az ókori Dáciát átszelő római hadiutak egyike, melynek épségben megmaradt boltíves hídjai jelenleg is használatosak.

A néphagyomány szerint a falut idegen, talán a környező falvakból származó telepesek alapították, akik a Kis-Homoród mellett, a ma is létező Bodzás nevű dűlőben telepedtek le. Őket egy öreg, vak ember vezette, irányította erre a helyre, aki szerint olyan helyen kellett leverjék a kalyibájuk cölöpjeit, ahol megterem a gyalogbodza, mert az jó megélhetést adó föld. Ezért a régi időkben a szomszédos falvak lakói sokáig kalyibásoknak csúfolták az újfalviakat. A fentiek ellenére bizonyosan csak annyit tudhatunk, hogy Újfalu a környékbeli falvaknál jóval fiatalabb, amint azt a neve is mutatja. A falunévben szereplő Homoród előnév a Kis-Homoród folyóra utal és a folyó menti falvak közös névalkotója.

A régi egyházi feljegyzések azt mutatják, hogy a reformáció idején a korábban katolikus vallású lakosság egyöntetűen vette fel az új, unitárius (egyistenhívő) hitet.

Homoródújfalu népe, a többi székely faluhoz hasonlóan, sok népszokással és hagyománnyal büszkélkedhetett, de a kommunizmus ideje alatt és az elvándorlás egyik következményeként kimaradt az ősi népviselet őrzése és sok hagyomány mára már teljesen feledésbe merült. Vannak hagyományok, melyeket más falvaktól vettek át (például a szüreti bál), vannak helyi, sajátságos szokások és olyanok is, melyek már csak az idősebbek emlékezetében élnek tovább. Az újfalviak mindig is híresek voltak a falura jellemző és a szomszédok által is irigyelt összetartásra, békés együttélésre. Ez nagyban előmozdította a különféle közösségi események, szokások kialakulását. A legtöbb népszokás, esemény a hosszú és unalmas téli időszakokra volt jellemző, amikor a lakosok nem voltak elfoglalva a különféle mezei munkákkal és egyben az egyébként unalmas estéket is hasznosan eltölthették. Az asszonyok és a lányok esténként a fonóba jártak, amit „kórusnak” is neveztek, mert a fonás közben sokat énekeltek, viccelődtek, játszottak. A kórusban egyben megbeszélték, megvitatták a falu ügyeit is, így ez egyben a gyűléseket is helyettesítette, valamint erősítette a közösségi érzést az emberekben.
Május 1-jén szokás volt és mindmáig fennmaradt a zöldág tevés, amikor is éjjel a legények kizöldült nyírfaágakat tettek az általuk kedvelt és kiszemelt lány kapujába, amiért pünkösdkor hímzett zsebkendőt kaptak cserébe. Ősszel szokásos szüreti bált rendezni, habár a falu és vidéke a hegyek közelsége miatt nem igazán számít szőlőtermő vidéknek. Karácsony után a legények aprószentekelni járnak, amikor is vesszőkkel megérintgetik a lányokat, verseket mondnak, majd cserébe diót, aprópénzt kapnak. Ugyancsak ezen a napon bált szerveznek és eljárják a seprűs táncot, mely az újfalviak egyik különleges, egyedülálló szokása. A népművészet tekintetében említésre méltók a különféle szőttesek, varrott és hímzett vászonanyagok, a különféle csipkék és a szőnyegszövés. Sajnos, az utóbbi időben egyre kevesebben foglalkoznak vele, mert mindent elárasztottak az olcsóbb bolti portékák. A faluban élő cigányok nagy része seprűkötéssel, valamint kosár- és lábtörlőfonással is foglakozik.

Adatgyűjtő: Benedek József Gy.
A faluról bővebben: www.homorodujfalu.ro, www.okland.ro

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Magyar | Romana | English | Deutsch